Tisztelt Munkatársaink!
Társaságunk jelmondata a „Megelőzés és gyógyítás egy kézben” kötelez bennünket a mindennapokban.
Segítenünk kell ellátottjainkat, hogy egészségesek maradjanak, és ha már betegek, mihamarább gyógyulást találjanak.
Az év vége közeledte, az ünnep várása mindannyiunkban felerősíti a felelősség belső hangját: meg tudtunk-e felelni ezen elvárásoknak a folyamatosan változó környezetben?
Vezetőként azt észlelem, hogy a sok pozitív visszajelzés mellett egyre kevesebb a panasz, és azok is inkább konstruktív jellegűek. Az időnként megjelenő nehézségek ellenére stabilizálódik az emberi erőforrás, fejlődik épített és eszközös infrastruktúránk.
Mindez bizakodással tölt el bennünket és erősíti a fenntarthatóságunkba vetett hitet: Menni fog, megcsináljuk!
Így karácsony előtt fontos, hogy ezt külső impulzusok is megerősítsék. A Vasútegészségügy számára advent idején ez Magyarország Kormányának 990 millió forint támogatása formájában ölt testet, az Egészséges Budapest Program Keretében.
A kormány határozata szerint 7 milliárdot szán jövőre a Programra, amelyből tehát csaknem 1 milliárdot kap Budapesti Egészségügyi Központunk fejlesztésre. Szép párhuzam a testet öltő Üdvözítő megszületésének ünnepére.
Az adventi készülődés közepette, a fentiek gondolatok jegyében kívánok minden kedves Munkatársunknak a szeretteikkel együtt megélt
áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt!
Dr. Pásztélyi Zsoltügyvezető