Influenza: Oltassák be magukat az egészségügyben dolgozók is!

Influenza: Oltassák be magukat az egészségügyben dolgozók is!

 

Az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes még kérniük az influenza elleni védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Müller Cecília a Dél-pesti Centrumkórházban tartott tájékoztatón elmondta: megbetegedések már vannak, járvány még nincs az országban. Mint mondta, az elmúlt évek adatai alapján január végére, február elejére várják a járvány tetőzését. Hozzátette: az egészségügyi intézményekben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes oltatniuk magukat, hiszen így nemcsak magukat, hanem a betegeket is megvédhetik a fertőzéstől. Mint mondta, vannak olyan kórházak, ahol nagyon magas a dolgozók átoltottsága, de vannak olyan intézmények, osztályok is, ahol kevesebben oltatják be magukat. Tavaly az összes ingyenes oltóanyag fele fogyott el. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók számára biztosítják az ingyenes oltóanyagot. Szlávik János infektológus főorvos elmondta: évente több százezer ember hal meg az influenza következtében, az influenzával kórházba kerülők 4-5 százaléka meghal az influenza vagy az influenza szövődményei következtében, de daganatos, krónikus betegeknél ez a halálozási arány 10-15 százalék is lehet. Mint mondta, nagyon fontos a védőoltás, nemcsak a rizikócsoportokban, hanem az egészségügyi dolgozók körében is. Közölte: a Dél-Pesti Centrumkórházban kiemelkedően magas a dolgozók átoltottságának aránya. Hozzátette: a betegek biztonságát garantálni kell, ehhez pedig hozzátartozik, hogy az összes dolgozó beoltassa magát. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nem késő beadatni az oltást, elegendő idő van ahhoz, hogy kialakuljon a védettség. A sajtótájékoztatót követően néhány egészségügyi dolgozó a kamerák előtt kapta meg a védőoltást. A Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának legfrissebb tájékoztatója szerint egyébként továbbra sincs influenza-aktivitás az országban. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint december 9-15. között 9 280 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek 27,3%-a 0-14 éves gyermek, 38,7%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25,6%-a, 8,4%-a 60 éven felüliek közül került ki. A legtöbb megbetegedés Pest és Vas megyében, valamint Budapesten volt. Az 50. héten a beküldött vizsgálati anyagokban influenzavírusok jelenlétét nem azonosítottak.