Tájékoztatás gyógyászati segédeszközök rendelésével kapcsolatban

Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!


Mellékelten továbbítjuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatói Tér (EESZT) tárgyban jelölt tájékoztató levelét:


"Ezúton tájékoztatjuk, hogy ágazatvezetői döntés született a kialakult járványügyi veszélyhelyzetben bizonyos gyógyászati segédeszközök (GYSE-k), eRecepten keresztül történő rendelésének és kiadásának lehetőségéről.

A jogszabály kihirdetését követően – a tervek szerint májustól - a gyógyszerek mellett a gyógyászati segédeszközök meghatározott köre is beküldhető lesz az EESZT-be az eRecept jelenlegi szolgáltatásaival. Az érintett termékkört a medikai szoftverekben a gyógyszerkészítményekhez hasonlóan lehet majd kiválasztani. A NEAK az elektronikus úton is rendelhető GYSE listát a honlapján teszi közzé.

Ezáltal az EESZT biztosítja a gyógyászati segédeszközök fő felhasználói – a kiemelten veszélyeztetett, több krónikus betegséggel küzdő betegek – számára, hogy minél kevesebb személyes találkozással juthassanak hozzá a számukra szükséges, receptre felírható GYSE termékekhez.

Az eReceptek felírása a megszokott gyógyszeres eRecept szolgáltatások használatával történik, és az alábbi GYSE-vonatkozású pontokkal egészül ki:

  • gyógyászati segédeszköz felírása során minden esetben tájékoztassák pácienseiket a vénykiáltási lehetőségekről, az alábbiak szerint:
    • papír alapú GYSE vény GYSE forgalmazónál és gyógyszertárban is kiváltható
    • eReceptre felírt GYSE kizárólag gyógyszertárban váltható ki
  • a felírás – a fenti szempontok figyelembevétele mellett – minden esetben a páciens kívánsága szerint történjen,
  • az elektronikus úton írható GYSE-t TTT kóddal kell rendelni az EESZT-ben (ISO kód alapon történő beküldés nem lehetséges),
  • a vényíráshoz szükséges további GYSE-specifikus információkat az UTASITAS mezőben (max. 255 karakter) szükséges szövegesen feltüntetni. Az UTASITAS mezőbe az orvos beírhatja az oldaliságot, testtájékot, méretet, a szakorvosi javaslat naplósorszámát, valamint a betegnyilatkozatok (tájékoztatás, kihordási idő) meglétét,
  • felírási igazolás nyomtatása az érvényes jogszabályoknak megfelelően történik,
  • a felírt vény érvénytelenítésére az eddig gyakorlatnak megfelelően GYSE esetén is lehetőség van.

Elektronikus úton nem írható GYSE beküldése nem lehetséges az EESZT-be (próbálkozásnál az EESZT hibaüzenetet küld).
A fent leírtak értelmében kizárólag azon GYSE-k írhatók eReceptre, melyeket a NEAK honlapján közzétett lista tartalmaz. Az egyéb, társadalombiztosítási támogatással rendelkező GYSE-k továbbra is csak papír alapon rendelhetők.

Az elektronikusan felírt GYSE-vények kiváltása jelenleg kizárólag gyógyszertárakban lehetséges, azonban a papír vényen rendelt termékek továbbra is kiválthatók a gyógyászati segédeszköz forgalmazóknál is.

Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre, kérjük szíves együttműködését a GYSE-k fentiekben bemutatott, megújított felírási folyamatának használatában, és tájékoztassa az érintett pácienseket a felírásnak megfelelő kiváltási lehetőségekről."

 

Tisztelettel:

dr. Fischer Tamás

hivatalvezető

megbízásából

 

Dr. Balogh Lídia

osztályvezető kerületi tisztifőorvos

 

Budapest Főváros Kormányhivatala

VI. Kerületi Hivatala

Népegészségügyi Osztály

Cím: 1067 Budapest, Podmaniczky u. 27.

Telefonszám: 06-1-301-5050

E-mail: nepegeszsegugy06@06kh.bfkh.gov.hu

Honlap: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest