Tájékoztató gyorstesztelésről

Tisztelt Kollégák!

 

A Kormány 509/2020. (XI. 19.) Korm. rendelete alapján az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók számára SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas rendszeres vizsgálatot kell biztosítani, amelyen a részvétel a foglalkoztatott számára önkéntes.  

A fentiek biztosítás érdekében az Operatív Törzs több társszerv mellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bevonásával logisztikai és végrehajtási tervet dolgozott ki, melynek egyik folyamat eleme a tesztelés során keletkezett adatok biztonságos gyűjtése, kezelése. Az NNK a tesztelést érintő adminisztratív feladatokra eljárásrendet dolgozott ki, melynek célja, hogy az adatok statisztikai célból mielőbb migrálásra kerüljenek az országos járványügyi szakrendszerbe (OSZIR).

A fentiek szerint Társaságunknak Adatlapot, az egységes EXCEL alapú jelentő táblát és a jelenléti ívet kell kitöltenie a teszteléssel érintett munkatársak adataival, majd az Adatlapokat személyenként a jelenléti ívet pedig összesítve 2 példányban ki kell nyomtatni. A jelenléti ív kitöltésénél figyelni kell arra, - adatvédelmi okok miatt - hogy a vizsgálattal érintett összes foglalkoztatott aláírását követően szabad csak felvezetni a gyorsteszt eredményét. A kijelölt adminisztrátor a tesztelt foglalkoztatott személyi és munkahelyi adatain túl a gyorsteszt eredményét is elektronikusan felvezeti az EXCEL alapú jelentő táblába. Az így előállt eredményeket is tartalmazó egységes EXCEL alapú jelentő táblákat az adminisztrátor a szűrés végeztével elektronikus úton eljuttatja a Megyei Kormányhivatal erre a feladatra kijelölt informatikusa számára, aki az aznapi jelentő táblákat összefűzi és az előre meghatározott eljárásrend mentén feltölti az NNK kijelölt szerverére.

Az Adatlap 2 példányát a tesztelés helyszínén és napján alá kell íratni az érintettekkel. Az Adatlap 1. példányát a tesztelt foglalkoztatott kapja az Adatlap 2. példányát az Adminisztratív dolgozó a napi munkavégzést követően átadja a kormánymegbízott által kijelölt felelős részére. A pozitív eseteket rögzíteni kell az Országos Szakmai Információs Rendszerben (OSZIR) a Nemzeti Népegészségügyi Központ által korábban kiadott eljárásrendben foglaltak szerint.

A tesztelés lebonyolításával kapcsolatban hamarosan további információkkal és tájékoztatással fogunk jelentkezni, de ez már divizionális hatáskör lesz, az orvosigazgató feladata lesz erről belső körlevelet kibocsátani.

Budapest, 2020. november 23.

 

Üdvözlettel:

Dr. Pásztélyi Zsolt

ügyvezető