Fontos! energiamegtakarítás

Tisztelt Munkatársak!

 

Az energiaválság és a magas energiaárak réme még nem tűnt el teljesen fejünk felül, a korábbi évek árait továbbra is jelentésen meghaladják a gáz, áram és távfűtési árak. Társaságként nem részesülünk a rezsicsökkentésből, amely csak a lakossági fogyasztásra vonatkozik.

Rendszeresen mindenkinek át kell gondolnia az energiafogyasztást, és hogy mit tehetünk az elért eredmények tartásáért, sőt milyen további lépésekkel élhetünk.

2023. évi eredményeink:

Összességében az első 8 hónap alapján gázban 27%, áramban 16%, távfűtésben 51%-os megtakarítást értünk el az előző évhez képest, minden divíziónkat figyelembe vételével, az egyes divíziókban rendelkezésre állnak a saját adatok. Nyilván van áthúzódó hatás (tavaly tavasszal még nem figyeltünk annyira oda az energiafogyasztásra).

Szeretném kiemelni, hogy ez nem jelenti azt, hogy ennyivel csökkennének költségeink, hiszen az árak még mindig magasabbak az előző évekhez képest.

A klimatizálási időszak végével, és az inkább hőtartásra való középőszi időszak beköszöntésével  kérem minden divízió munkatársát és főként az energiafelelősöket, hogy tevékenyen vegyenek részt a működtetés átgondolásában, ami az évszakváltást illeti.

 

Kérem elolvasni a

https://intranet.vasuteu.hu/files/content/850/10_2022_uvut_energiatakarekossag.PDF

https://intranet.vasuteu.hu/files/content/850/10_2022_uvut_melleklete_energiafelelosok.PDF

 

utasításokat, és átgondolni a működést, tájékoztatni, ellenőrizni a munkatársakat, az utasításnak megfelelően.

 

Üdvözlettel:

Dr. Pásztélyi Zsolt

ügyvezető